Friss

A bölcsődék ünnepe

Szakmai programokkal és ünnepélyes díjátadóval ünnepelték Újbudán a Bölcsődék Napját. Az Önkormányzat dísztermében tartott eseményen többek között arról is tájékozódhattak a résztvevő nevelők, hogyan változott a bölcsődék megítélése az elmúlt 160 év során. A rendezvényen öt bölcsődei dolgozó részesült szakmai elismerésben.

Bővebben

Átkeresztelt játszóterek

Véget ért az Adj nevet játszóterednek! akció, amit még februárban hirdetett meg Újbuda Önkormányzata. Az ötletbörzére március 16-áig várták a javaslatokat, így már tavasszal kikerülhetnek a névtáblák a bejáratok fölé.

Összesen több mint 70 játszóteret kereszteltek el a környékükön lakók. A teljes listát a lenti linken érhetik el.

Újbuda Önkormányzat

Játszóterek új neveinek listájához kattints ide

Több száz kiló veszélyes hulladék gyűlt össze

A Tisztaságot Újbudán tavaszi nagytakarítási akció keretén belül a veszélyes és elektronikai hulladékok begyűjtésére is sor került.
Az Újbuda Prizma Nonprofit Kft. dolgozói április 21-én kora reggeltől várták a kerületi lakosokat Gazdagréten, Őrmezőn, Kelenföldön, Albertfalván és Szentimrevárosban. A kijelölt gyűjtőhelyekre szép számban érkeztek a veszélyes és elektronikai hulladékok.
Valaki a hígítóktól, régi akkumulátoroktól, elromlott porszívójától szabadult meg, de akadt olyan is, aki laptopot vagy lámpákat, neoncsöveket hozott. A gyűjtésre már nagy szükség volt, hiszen ha ezek a hulladékok nem kerülnek megfelelő helyre, akkor komoly károkat okozhatnak a környezetben.

Újbuda Média

V. InternetVers Fesztivál Újbudán

 

2012. április 12-13-14-én Újbudán, a TEMI Fővárosi Művelődési Házában megrendezésre került az V. InternetVers Fesztivál, melynek keretében kortárs költők dalszövegírók megzenésítésre felajánlott verseire született dalokat mutattak be a résztvevő  szólisták és zenekarok. A fesztiválon maguk a költők is megjelentek, így élőben hallhatták verseik dallá változását.

Bővebben

Közlemény: Nem ma nyit a Zöld Pardon

2012. április 18-án délután hosszasan egyeztettünk a Zöld Pardon engedélyének szempontjából illetékes önkormányzat jegyzőjével és mivel egy jogszabály értelmezésében álláspontjaink nem közeledtek, arra az elhatározásra jutottunk, hogy április 19-i „0”-ik napunkat és első heti koncertjeinket elhalasztjuk.

Bővebben

Két új rendőrautót adtak át a kerületi rendőrségnek

dsc_0004Hoffmann Tamás Újbuda Polgármestere két új rendőrautót adott át a kerületi rendőrkapitányságnak.
A két új autó főként a helyszínelők és bűnmegelőzési csoport munkáját segítik majd.

Bővebben

Mégsem nyit ki a Zöld Pardon?

Nem kapta meg a nyitáshoz szükséges engedélyeket a XI. kerületi szórakozóhely, a Zöld Pardon. A szabadtéri koncerthely csütörtökre harangozta be a Tankcsapda-fellépéssel egybekötött nyitórendezvényt, de az engedély nélküli építkezések és a hiányos beadványok miatt elutasították az építési és a rendezvénytartási engedélykérelmét is. A Zöld Pardon vezetése még mindig azt állítja, hogy a kerület nem hozhatott ügyükben érdemi határozatot, ezért mindent elkövetnek annak érdekében, hogy megtartsák a csütörtöki nyitást.

Bővebben

Figyelem forgalmirend változás

A Fehérvári út és a Prielle Kornélia utca sarkán nemrég megváltozott a forgalmi rend. Semmi gond, szokott ilyen történni, csakhogy máskor táblák figyelmeztetik a rutinból vezetőket a változásra. Most ilyen tábla nincs.

Bővebben

Bezárt a Bartók Béla kormányhivatal

Bezárt a Bartók Béla úti kormányhivatal. Ügyintézéshez ezentúl érdemes a 8. kerületi kormányablakot felkeresni.
A Bartók Béla úti kormányhivatal elköltözött a III. Várdai u. 15. szám alá. Kerületünk polgárai legkönnyebben megközelíthető (7-es buszcsaláddal) a VIII. kerületi kormányablak, melynek címe: 1081 Budapest, Fiumei út 19.A.

Újbuda Média

Ezzel kapcsolatban még a tárgyalások folyamatban vannak, vagyis jelenleg még nem áll rendelkezésre megfelelő hely, illetve alkalmazotti létszám a módosításra. Várhatóan pár héten belül végleges eredmény lehet. Kérjük szíves türelmedet addig is.
Köszönjük!

Új helyen nyit a Zöld Pardon

Sajtóértesülések szerint új helyen, de a kerületben nyit újra a Zöld Pardon. Mint az az elmúlt hetekben a médiában olvasható volt a ZP-nek és a Rió-nak is el kellett hagynia az eddigi helyét a Petőfi híd lábánál. A Zöld Pardon hosszas tárgyalások után az Újbuda Önkormányzattal megállapodva új helyre, de Újbudán fog üzemelni tovább, és ismét megnyitja kapuit a fiatalok részére.

Bővebben

Hirdetés

Hírek hírlevél

Név:*
E-mail cím:*
Nemed:* Férfi

Városrész:
Korod:*
Érdeklődésed: Sport
Természet
Kultúra
Zene
TV, Internet
Telefonszámod:

Újbuda képek

Szavazás

Hogy tetszik a honlap?

Eredmények

Loading ... Loading ...

Programajánló hírlevél

Név:*
E-mail cím:*
Korod:*
Nemed:* Férfi

Érdeklődésed: Sport
Természet
Kultúra
Zene
Ingyenes programok
Telefonszámod:

Archívum