8 fő megváltozott munkaképességű munkavállalót keresnek

Újabb megváltozott munkaképességű munkavállalóknak teremt álláslehetőséget Újbuda Önkormányzata. A Polgármesteri Hivatalban dolgozó két látássérült munkatárs mellett újabb nyolc megváltozott munkaképességű munkavállaló felvételét szavazta meg a Képviselő-testület. A döntés célja az érintett munkavállalói csoport esélyegyenlőségének növelése, valamint a rehabilitációs hozzájárulás kiváltása úgy, hogy ennek arányában fontos és értékteremtő munkát végző munkatársak segítsék a Hivatalt.

Újbuda Polgármesteri Hivatalában a szervezet vezetőinek és munkatársainak felkészítése a fogyatékosság tudatos kezelésére fontos szerepet játszik. Ennek érdekében megfelelő partneri kapcsolatokat hoztak létre több, fogyatékos emberekkel foglalkozó érdekképviseleti- és szolgáltató szervezettel. A társadalmi integrációt segítő szemléletformáló tréningeket, rendezvényeket szerveztek, melyeken a Hivatal munkatársai is részt vettek. A Polgármesteri Hivatal Esélyegyenlőségi Tervében külön kitérnek azokra a fejlesztési folyamatokat, amelyek szükségesek a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásához. Többek között, ezen intézkedések elismeréseként a Fogyatékos-barát Munkahely címet vehettek át az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

 

2013. december 3-án, a Fogyatékos Emberek Világnapján egy, szemléletváltást kezdeményező programot indított el Újbuda Önkormányzata az EMMI-vel, a Nem Adom Fel Alapítvánnyal és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú nKft.-vel közösen, amelyhez eddig 40 önkormányzat csatlakozott. Eszerint a csatlakozó önkormányzatok közös szándéknyilatkozatot aláírva vállalták, hogy megváltozott munkaképességű, valamint fogyatékos személyek közigazgatásban történő foglalkoztatását támogatják, azzal, hogy a jelenleg foglalkoztatott megváltozott munkaképességű munkavállalók létszámán felül 2014-ben további, legalább két megváltozott munkaképességű munkavállalót foglalkoztatnak, elősegítve a nyílt munkaerőpiaci integrációjukat.

 

„Tudjuk, hogy a szemléletváltást célzó intézkedéseink nemcsak a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberekkel kapcsolatban előremutatóak – emeli ki dr. Hoffmann Tamás polgármester -, hanem ezáltal fejlődik a toleranciára való képesség a munkahelyen belül is. Mindennek köszönhetően befogadó és sokszínű munkahellyé válik Újbuda Polgármesteri Hivatala.”

 

A megfelelő megváltozott munkaképességű szakemberek felvétele a jó előkészítéssel, a megfelelő munkakörrel, valamint a munkakörnyezet kialakításával jár együtt. Ez utóbbinál, a tárgyi környezet akadálymentes kialakítása mellett fontos a jövőbeli munkatársak felkészítése, „érzékenyítése” is. Így, a Nem Adom Fel Alapítvány szemléletformáló tréningjein, több mint 160 vezető és hivatali munkatárs vett már részt.

Újbuda Önkormányzata


A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. CXCI. törvény 23. §-a alapján a munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak létszáma a 25 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek száma nem éri el a létszám 5 százalékát. A rehabilitációs hozzájárulás összege 964 500 Ft/év/fő.

Újbuda Polgármesteri Hivatalának július 1-jét megelőzően 272 fő volt az engedélyezett létszáma. Törvényileg így 14 fő megváltozott munkaképességű munkavállalót volt javasolt alkalmazni. A Hivatal állományában jelenleg 2 fő megváltozott munkaképességű munkavállaló dolgozik.

Újbuda Képviselő-testülete azonban úgy határozott, hogy a rehabilitációs hozzájárulás kiváltása, egyúttal az esélyegyenlőség növelése érdekében a Hivatal engedélyezett létszámát 2014. július 1-jei hatállyal 8 fővel megemeli, azzal a feltétellel, hogy ezen álláshelyekre megváltozott munkaképességű személyeket vesznek fel.

A Polgármesteri Hivatal együttműködik a Salva Vita Alapítvánnyal. Az Alapítvány segítséget nyújt abban, hogy megváltozott munkaképességű személyek kerüljenek az üres álláshelyekre, a meghirdetett munkakörökre. Az Alapítvány a közös munka során megváltozott munkaképességű személyeket toboroz, megvizsgálja az adott munkakör elvárásait, és az adott állásra megfelelőnek jelöltet felkészíti a munkavállalásra. Ha szükséges, segíti a helyszíni betanítást és beilleszkedést, majd a későbbi munkavégzést is utóköveti.