Metro 4- célegyenesben

Megkapta a hatóságoktól a használatbavételi engedélyt a 4-es metró Fővám téri állomása is, már csak egy megálló engedélyei hiányoznak.

A Fővám téri állomás jelentőségét az egyetem és a vásárcsarnok kiszolgálásán túl a 2-es, valamint a 47-es, 49-es villamos vonalával való kapcsolata adja.

Az egyetem és a Duna közelsége miatt az állomást részben fentről, réseléssel, másrészt bányászati eljárással épült, az állomást több nívós építészeti díjra is jelölték. A belteret a látszóbeton gerendahálózat, a peronalagutakat szegélyező mozaik, valamint a felszínen is alkalmazott díszrozsda-burkolat jellemzi.

Információink szerint még január végén megkaphatja az engedélyt a Kelenföld vasútállomás is, és már csak apró simítások, illetve tesztelések lesznek hátra. Ezek után várhatóan márciusban megnyitják a közönség előtt is a 4-es metro-t. Az Újbuda Közösségi Portálnak lehetősége lesz a megnyitás előtt megtekinteni a kész állomásokat, amiről természetesen be fogunk számolni.

MTI