Biztonságos lesz a Sziget Fesztivál

Szeretnék további friss híreket kapni!

Sziget Fesztivál

Minden  szükséges dokumentum rendelkezése áll a 2011-es Sziget Fesztivál megrendezéséhez,  miután a XI. kerületi önkormányzat soron kívül, rekordidő alatt bocsátotta ki  a biztonságos szórakozás feltételeit garantáló rendezvénytartási engedélyt.

Felkészülten várja a fesztiválozókat a Sziget: ezt támasztja alá, hogy Újbuda jegyzője ma hivatalosan is megadta a rendezvénytartási engedélyt a fesztivál  lebonyolításához. Az esemény súlyára és nemzetközi hírnevére való tekintettel  minden érintett hatóság soron kívül járt el, így a Népegészségügyi Intézet, a  tűzoltóság és a rendőrség is eljuttatta azokat a szakhatósági engedélyeket az  újbudai hivatalhoz, amelyek a rendezvénytartási engedélyhez szükségesek.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere elmondta: „Mind Budapest, mind  Magyarország számára fontos rendezvényről van szó, ezért igyekeztünk a lehető  legrövidebb idő alatt elvégezni az engedélyezéssel járó feladatokat.  Ugyanakkor meg kellett győződnünk arról, hogy az ide látogató több százezer  fiatal számára minden feltétel adott a biztonságos szórakozáshoz. Őszintén  örülök, hogy az egyeztetések, helyszínbejárások eredményesen végződtek, és  természetesen jó szórakozást kívánok mindenkinek!”

A Sziget Kft. ezzel minden szükséges engedélyt megszerzett, így nincs  akadálya annak, hogy augusztus 8-án ismét elindulhasson a Sziget Fesztivál.

Újbuda Önkormányzata


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.