Már a határon túl is fizetni kell!

Szeretnék további friss híreket kapni!

Mostantól a szabálysértő külföldieket is utolérheti a hatóság, mert hozzá férhet más országok gépjármű-nyilvántartásaihoz. Eddig az európai mércével mérve kis összegű (75 eurónál kisebb) bírságok behajtására gyakorlatilag nem volt mód.

A helyszíni bírságról kiállított csekket a külföldi autós egyszerűen eldobhatta, és az ügy ezzel le volt zárva. Tavaly 415 ezer feljelentést tett a magyar rendőrség különböző súlyú közlekedési kihágások miatt – ebből közel 11 ezret külföldiek ellen, akik közül gyakorlatilag egy sem fizetett, pedig csaknem két és fél ezren kiemelten súlyos szabálysértést követtek el.

A szabályozás nem véletlenül a legtöbb közlekedési balesetet és halálesetet okozó, a közlekedésbiztonságot súlyosan sértő közlekedési jogsértésekre vonatkozik: sebességhatár túllépése, biztonsági öv használatának mellőzése, tilos jelzésen áthajtás, ittas vagy kábítószer hatása alatti járművezetés, bukósisak viselésének elmulasztása, tiltott sávban közlekedés, mobiltelefon vagy más kommunikációs eszköz jogellenes használata vezetés közben.

A tagországok egy egyszerű elektronikus információcsere-rendszert hoztak létre a tulajdonosok vagy üzembentartók azonosítására, és kötelezik a gépjármű nyilvántartása szerinti tagország kijelölt hatóságát, hogy a másik tagország kérése alapján a tulajdonosra vagy üzembentartóra vonatkozó adatokat szolgáltassa ki. Ez lehetővé teszi, hogy az elkövetés helye szerinti ország be tudja hajtani a külföldi szabálysértővel szemben kiszabott pénzbírságot. Az elkövetőt a tagország nemzeti jogának figyelembe vételével értesíteni kell arról, hogy ellene eljárás folyik, illetőleg, hogy az adatait a nyilvántartás helye szerinti ország átadta a másik ország hatóságának. Az irányelv megfogalmazói szerint ennek az lehet a gyakorlati hatása, hogy óvatosabb magatartásra ösztönözi a járművezetőket.

Mindez azonban csak az első lépés az európai együttműködésben, mert a pénzbírságok tényleges behajtásához továbbra is kétoldalú megállapodásokra van szükség. De az Európai Parlament kezdeményezésére az Európai Bizottságnak öt éven belül olyan javaslatokat kell benyújtania, amelyek a közlekedési szabályok harmonizálását, az ellenőrzési eszközök technikai szabványosítását és a pénzbírság közvetlen behajtását szolgálják.

A szabályozás természetesen ránk is vonatkozik, tehát, ha magyar állampolgár szabálytalankodik a határ túloldalán, számára sem lesz menekvés! Leginkább arra számíthat, hogy a magyar hatóságon keresztül fogják rajta behajtani a bírságot!

 

utv.hu


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.