Drágább lehet a gyógyszer a dohányosoknak

Szeretnék további friss híreket kapni!

Csökkentenék a gyógyszerár-támogatás mértékét azoknál az asztmás és tüdőbetegeknél, akik dohányoznak. Bizonyos időközönként felülvizsgálnánk a páciensek állapotát, és ha egyértelműen megállapítható, hogy dohányoznak, akkor az asztmagyógyszerüket nem 90, hanem csak 50 százalékos támogatással kaphatnák meg.

Ez lehet az első eleme az úgynevezett beteg-együttműködésen alapuló támogatásnak – mondta a Magyar Nemzetnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. Sélleiné Márki Mária beszélt a gyógyszerár-támogatási rendszert érintő megszorításokról, amelyeket ő inkább az ellentmondások kiszűréseként értékel. Szerinte ezt a folyamatot csak felgyorsította a kormányzati nyomás. A gyógyszereknél ugyanis az év eddig eltelt időszakában 18 milliárddal többet költött az OEP, mint amit időarányosan lehetett volna. A főigazgató elmondta: kommunikációs programsorozatot indítanak, hogy az emberek megértsék az intézkedések célját. Lakossági és iskolai fórumokat szerveznek, valamint interaktív kommunikációs lehetőséget is nyújtanak a honlapjukon.

OrientPress Hírügynökség


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.