Sportolással a tanulmányi eredmények is javulnak

Szeretnék további friss híreket kapni!

A Grosics Gyula Sport Általános Iskola idén is megrendezte névadója tiszteletére a Grosics Sportnapot. A diákok és a tanárok közösen, mozgással ünnepelték a sport szeretetét.

A vidám, barátságos hangulatú, jól szervezett rendezvény izgatott gyerekzsongástól, szurkolástól volt hangos. A sportnapon Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István országgyűlési képviselő is bekapcsolódtak a programokba: mindketten beálltak a kosárlabdázó diákok közé játszani. Az eseményen részt vett az iskola névadója, az áprilisban a Nemzet Sportolójává választott Grosics Gyula is, aki szerint a sportolási lehetőségek ma már jóval szélesebb körben érhetőek el a gyerekeknek, mint mikor ő volt iskolás. Jakobszen Tamás a sportiskola testnevelő tanára kiemelte, a gyerekkorban elkezdett sport nemcsak az egészséges életmódra nevel, nemcsak erősíti a testet és a szellemet, hanem a tanulásban is nagy segítséget nyújt. A mozgás, a szabályokra épülő játékok fejlesztik a gyerekek koncentrációs képességét, kitartását. Jakobszen Tamás szerint nem lehet egyhuzamban öt-hat tanórát végigülni úgy, hogy végig frissek maradjanak a diákok. A Grosics iskolában éppen ezért napi két tesiórát tartanak az osztályoknak, és a tanítási időn kívül szervezett programokkal is arra buzdítják a gyerekeket, hogy mozogjanak.
[right]
[size=8]Újbuda Önkormányzat[/size][/right]


"); //-->


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.