Kopaszi- gát vita lezárás Molnár vs. Lakos

Szeretnék további friss híreket kapni!

A beszámoló szerint befejezte a Kopaszi-gát melletti területek eladása miatt folytatott nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügyben korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítják Molnár Gyula egykori XI. kerületi szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert. Az ügyészségnek harminc napja van arra, hogy döntsön a vádemelésről.

Az újbudai önkormányzat volt vezetői ellen egy Kopaszi-gát melletti ingatlan eladása miatt indult nyomozás. Az ügyészség szerint - emlékeztetett a közszolgálati televízió hírműsora - Molnár Gyula egykori MSZP-s polgármester és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármester hivatali hatalmával visszaélve kezdeményezte a nagy értékű telek magánkézbe adását.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a televíziónak azt mondta, "az iratismertetések jelentették a nyomozás végpontját", ezt követően az eljárás új, úgynevezett vádelőkészítő szakaszába lépett, amely jelenleg is tart.

A gyanú szerint Molnár Gyula és Lakos Imre az államháztartási törvény versenyeztetésre vonatkozó előírásait megkerülve közreműködött az ingatlan eladásában. Az MTV Híradójának nem sikerült Molnár Gyulát elérnie. Az MTI is sikertelenül kereste a politikust.

Lakos védője, Papp Gábor az eljárás megszüntetését kérte az ügyészségtől, arra hivatkozva, hogy Lakos Imre semmilyen bűncselekményt nem követett el, "semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre". A vádelőkészítő szakaszban az ügyészség dönthet úgy, hogy vádat emel, de akár úgy is, hogy megszünteti az eljárást egyik vagy másik gyanúsítottal szemben - emlékeztetett a hírműsor.

[right][size=8]Hvg[/size][/right]


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.