Pollen-hírek

Szeretnék további friss híreket kapni!

Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának mérései szerint a tavaszi pollenszezon idén a rövid ideig tartó tavaszias időben, már február első hetében elkezdődött. A tapasztalatok egyébként azt mutatták, hogy a pollenszezon a 2000-es évek közepéig február közepétől október végéig tart. 2007-ben a szokatlanul meleg enyhe idő miatt már január közepén, 2008-ban pedig január végén kezdődött – a sokéves átlaghoz képest mintegy két héttel előbb.

Az idén, a február elején monitorozott pollenszemek azt mutatták, hogy elsőként a Dél-Dunántúlon, majd a Nyugat-Dunántúlon jelentkezett a legkorábbi allergén növény, a mogyoró pollenszórása. A februári havazás ugyan visszavetette a növények pollentermelését, ez azonban csak időleges, mihelyt a hőmérő higanyszála emelkedni kezd, és nem hullik csapadék, a jó idő azonnal kedvez a további pollenszórásnak.

Az országban 20 mérőállomás van – az idén megkezdődik a pollenmonitorozás Fejér megyében, Székesfehérvárott is, ugyanis fontos, hogy a Velencei-tó környékének pollenterheléséről is tájékoztassuk a lakosságot.

Elsőként a mogyoró és égerfa pollen allergiás betegeknek kell figyelniük arra, hogy elkezdjék a terápiás megelőzést tüneteik mérséklésére. Hamarosan indul a ciprus - és tiszafafélék virágzása, azt követi a nyár, a kőris, a nyír, majd fokozatosan a juhar, fűz a platán, május végén, illetve júniusban a hársfa zárja a sort. Általában május közepén kezdenek virágozni a fűfélék, utána az útifű, a csalánfélék, ezeket követik a libatopfélék, végül pedig az üröm és parlagfű. Ez a két növény egészen a szezon végéig virágzik, pollenjük egészen addig megtalálható a levegőben.

A pollenallergiás betegeknek – akiknek száma hazánkban a hivatalos adatok szerint 200 ezer, a gyermekek körében végzett felmérések szerint pedig már körükben mintegy 20%-ra tehető – egészen október végéig, a parlagfű elvirágzásáig kell gondot fordítani a megelőzésre, a tünetek enyhítésére, az életvitel, a nyaralás megtervezésére. Ebben nyújt felbecsülhetetlen segítséget az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának rendszeres pollenjelentése.
[size=8]
[right]Forrás: freepress.hu[/right][/size]

[[b]Beküldte Vackor[/b]]


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.