Dugófigyelő a Google Mapen

Szeretnék további friss híreket kapni!

Csütörtök reggel óta a [link=http://maps.google.hu/]Google Térképen[/link] (Maps) a magyar felhasználók számára is elérhetővé vált a társaság dugófigyelő szolgáltatása. Az induláskor első körben a keresőcég online térképét használó okostelefonról férhettek hozzá a forgalmi adatokhoz a felhasználók, de délutánra a szolgáltatás a PC-s felületen is megjelent. A Google térképe gyakorlatilag az összes okostelefonra elérhető, például iPhone, Android, Blackberry és Nokia készülékekre is.

Használatához egy új, Forgalom elnevezésű réteget kell aktiválni a Térkép menüjében. Ezt követően az utak elszínezésével jelzi a térkép, hogy melyik úton mekkora a forgalom: a zöld teljesen szabad utat jelent, a sárga már komolyabb forgalmat, a piros dugót, a sötétpirosnál pedig csak lépésben lehet haladni.

A szolgáltatás jelenleg a Google Térkép szolgáltatásban érhető el, amelyet egyébként nem lehet navigációra használni: bár útvonalat tervezhetünk vele, a műholdas navigátorokkal ellentétben nem képes kanyarról kanyarra jelezni a követendő haladási irányt. Ilyen szolgáltatása egyébként már van a Google-nak, de ez egyelőre Magyarországon nem érhető el, és várható bevezetéséről sem tudtak semmit mondani a társaságnál.

[b]Járműflotta forgalmából és telefonokról nyerik az adatokat[/b]
Azt a Google nem árulta el, hogy a hazai forgalmi adatai honnan származnak, csupán azt, hogy ezeket egy külsős beszállító szolgáltatja a társaságnak tízezres létszámú járműparkja mozgásának mérésével.

Emellett - egyelőre elenyésző számban - okostelefonok használóitól is nyernek adatokat: de csupán a Térkép szoftvert vagy például a tartózkodási helyünk barátokkal való megosztását biztosító Latitude szolgáltatást használók esetében. A gps-szel felszerelt modern telefonok már automatikusan elhelyezik használójukat a térképen, s ilyenkor az adatok - anonimizálva - a Google-hoz is eljutnak: a keresőcég így nem képes a felhasználók tartózkodási helyét egyedileg meghatározni, a névtelen adatok csupán olyan jellegű információt tudatnak a cég szervereivel, hogy valaki például 50 kilométeres sebességgel halad a Hungária körúton.

[b]Nincs fix lefedettsége[/b]
A szolgáltatás elvileg egész Magyarország területén elérhető, de jellemzően nagyobb városokban biztosít nagyobb lefedettséget, kis lélekszámú településekről nem vagy csupán egy-egy útról tartalmaz információkat - ami nem is baj, hiszen itt szinte sosincs dugó. Ez utóbbiak esetében egyébként előfordulhat, hogy időként van forgalmi információ, máskor azonban nem áll rendelkezésre, attól függően, hogy az adatokat szolgáltató flotta járművei megfordultak-e az adott településen.

Budapest és más nagyvárosok esetében is csak a főbb utak és utcák esetén érhetők el forgalmi adatok, mivel csak kellő mennyiségű adat birtokában lehet valós információkat kinyerni a statisztikai módszerekkel. Ráadásul a szűk belvárosi utcákban sokszor még gps-lefedettség sincs az égboltra való rálátás hiánya miatt, ezért nem lehetne releváns információkat továbbítani forgalmukról a közlekedőknek - magyarázta el Garai Csaba, a Google szolgáltatásának hazai bevezetését koordináló mérnök az [origo]-nak.

[b]Valóban jelezte a dugót[/b]
Csütörtök délelőtti próbánk során a rendszer precízen működött. A Margit hídon a térképen jelzett sötétvörös indikátornak megfelelően csak lépésben lehetett haladni, viszont a Szent István körúton már könnyű volt közlekedni - ahogy ezt a térkép is előre jelezte.

A Google magyar forgalomfigyelőjének ingerküszöbe egyelőre elég magasan van: például az Andrássy út, a Fehérvári út, de még a Bajcsy-Zsilinszky út és a Múzeum körút esetében sem szolgáltat adatokat, pedig ezek elég komoly gépjárműforgalmat bonyolítanak. A Google-tól megtudtuk, hogy az elkövetkezendő időszakban még finomhangolni fogják a szolgáltatást az ilyen hibák orvoslása végett.

[b]Útfelbontásokat még nem jelez[/b]
A Google magyar forgalomfigyelő szolgáltatása nem jelzi az út- és sávlezárásokat, noha a társaság rendszere képes erre - New York térképén például ezek is elérhetőek. Itthon azért döntöttek úgy, hogy az ott alkalmazható módon nem akarják bevezetni a szolgáltatást, mert már az amerikai térképet is ellepik az útfelbontásokat jelző ikonok, jelentősen nehezítve az áttekintést. Ha valahol útszűkület van, ott minden bizonnyal feltorlódik a forgalom, annak nyomán pedig eleve sötétvörösre színeződik az adott út indikátora.

Egyelőre csak arra alkalmas a szolgáltatás, hogy indulás előtt megtekintsék rajta a felhasználók, hogy mekkora dugó van a tervezett útvonalukon. A Google lehetővé teszi azt, hogy a forgalmi adatokat külsős fejlesztők is felhasználják, ám ez jelenleg elsősorban a Google Térképet használó szolgáltatásokkal kompatibilis. Miután a keresőcég nem közvetlenül a forgalmi adatokat, hanem az azokat szimbolizáló térképréteg használatát teszi lehetővé, azt csak komplikáltan lehetne megvalósítani, hogy ezeket az adatokat más cégek navigációs szoftverei is fel tudják használni - legalábbis egyelőre.
[right][size=8]http://www.origo.hu/techbazis[/size][/right]


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.