Három lány meghalt a West Balkánban

Szeretnék további friss híreket kapni!

A rendőrség éjjel tartott sajtótájékoztatóján azután bejelentették, hogy nem történt késelés, hanem a szórakozóhelyre valószínűleg jóval több embert engedtek be, mint amennyi a hely kapacitása. Vizsgálják, hogy a helyiségben valóban többen tartózkodtak-e, mint amennyi a befogadóképessége, illetve azt is, hogy a megfelelő menekülési útvonalak biztosítottak voltak-e.

A hely befogadóképessege 1600 fő, ennek ellenére csak a ruhatárba tegnap este 1800-an adták be a kabátjukat, sokan pedig nem is használták a ruhatárat. A közösségi portálokon és blogokon beszámoló szemtanúk is azt írják, óriási volt a tömeg.

Éjjel 11 körül pánikhangulat alakult ki, a rendőrség szerint a tömeg "eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a szórakozóhelyről", a három lány ekkor halt meg. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint fél órán keresztül küzdöttek a lányok életéért, azonban nem sikerült megmenteniük őket. További sérülteket nem kellett ellátniuk.

A résztvevők a rendezvény facebookos oldalán [3] azt írták, hogy a beléptetésnél motozás volt, és sokuk panaszkodik a zsúfoltságra. A tragédiának már FaceBookos oldala is van, amit [link=http://www.facebook.com/Szombatitragedia][b]ezen a linken[/b][/link] tudsz elérni. Folyamatosan érkeznek a hozzászólások.
[right][size=8]index.hu[/size][/right]

[[b]Beküldte Admin[/b]]


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.