Az IFA fele Újbudáé

Szeretnék további friss híreket kapni!

A fenti intézkedésre a következő okokból került sor: az Országgyűlés által nemrégiben elfogadott törvényi módosítások az idegenforgalmi adóra vonatkozóan új szabályokat tartalmaznak. A módosítás lényege, hogy az idegenforgalmi adót alapesetben a kerületi önkormányzat jogosult bevezetni, a fővárosi önkormányzat ezt csak abban az esetben teheti meg, ha ahhoz minden adóév tekintetében az érintett kerületi önkormányzat képviselő-testülete előzetes beleegyezését adja.
Amennyiben a Képviselő-testület nem hozta volna meg döntését 2010. december 31-ig, akkor 2011. évben idegenforgalmi adót a XI. kerület vonatkozásában sem Újbuda Önkormányzata sem a Fővárosi Önkormányzat nem vethette volna ki, így az ebből befolyó bevételtől Önkormányzatunk elesik.

A fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok közötti forrásmegosztásról szóló törvény szerint „osztottan megillető bevételekből” (mint például az idegenforgalmi adó, átengedett személyi jövedelemadó, iparűzési adó) a fővárosi önkormányzatot 47%, a kerületi önkormányzatokat együttesen 53% részesedés illeti meg 2010. évben.

A forrásmegosztás keretében kapott összegek a két évvel korábbi befizetések alapján kerülnek visszaosztásra. Ez alapján az Újbudát 2009. évben ill. 2010. évben – az idegenforgalmi adóbevételek után – megillető részesedés:

2009.Terv:170.091ezer Ft Ténylegesen befolyt:155.487 ezer Ft
2010.Terv:108.050 ezer Ft Ténylegesen befolyt:113.112ezer Ft

2011. évben Újbuda Önkormányzata felméri, hogy a 2012. adóévben maga szedje be az idegenforgalmi adót, vagy azt továbbra is a Fővárosra bízza.

[right][size=8]Önkormányzat Sajtóiroda[/size][/right]


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.