Betemették a metró gödröket a Bikás parknál

Szeretnék további friss híreket kapni!

A park felújított részén műkőasztalokat is elhelyeztek, ahol pihenni, sakkozni lehet. A esti biztonságos közlekedés megkönnyítésére köztéri lámpákat kapott a tér, a Kelenföldi Városközpontnál pedig új jelzőlámpás csomópont épült ki. A területen mindenhol akadálymentes járdák segítik a fogyatékkal élők közlekedését.

Kovács Levente, kerületi metróbiztos arról számolt be, ezalatt a mélyben is nagy előrelépések történtek. Elmondása szerint a Tétényi úti megálló építése halad a legjobban az összes közül. Az aknában 130 helyiség került kialakításra, a megállóban jelenleg a gépészeti szerelés folyik. Az állomás különlegessége a felszínről messziről látható, természetes fényt beengedő, üveges kupolatető lesz. Molnár Gyula polgármester a terület átadásakor elmondta, nagy öröm a kerületnek, hogy újra birtokba veheti közterületeit, de a főbb csomópontok átadására már csak jövőre kerülhet sor. A tervek szerint a Gellért téri, és a Bocskai úti állomás felszíni befejezése után, 2011. nyarának végén számíthatunk a Móricz Zsigmond körtér felszabadulására.

Forrás: Újbuda Önkormányzat


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.