A zöld párt fakivágásokat szorgalmaz az 1-es villamosért

Szeretnék további friss híreket kapni!

Gajárszki Áron, a zöld párt újbudai polgármester-jelöltje az Indexnek azt mondta, pártja szerint szakmailag támogathatatlan az a beruházási terv, amelyet néhány hete fogadott el a fővárosi közgyűlés. A közgyűlés – bár eredetileg csak a Budafoki útig tartó, hosszabbításról, azaz egy még rövidebb változatról volt szó – a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) javaslatára támogatta, hogy az 1-es villamos vonalát, amely eddig csak a Lágymányosi híd pesti hídfőéig közlekedett, a Fehérvári útig hosszabbítsák meg. A VEKE a Fidesz XI. kerületi kampányrendezvényén azzal indokolta az elgondolást, hogy az 1-es nemcsak Pest és Buda összeköttetését javítja, de a Szerémi-Hengermalom úti szakaszon tehermentesíti az egyetlen erre járó buszt, a 103-ast is.
Gajárszki szerint a 103-as buszt nem tehermentesíteni, hanem kiváltani kell egy hatékony közlekedési alternatívával, ami kapacitásban, sebességben, valamint kényelemben is megfelelő helyettesítője az autózásnak. A Kelenföldi pályaudvar mellett épülő P+R parkoló segítségével az ingázók zömét át lehetne szoktatni közösségi közlekedésre. Egyébként ez volt a VEKE eredeti elképzelése is.
Gajárszki biztosra veszi, hogy a fák kivágása komoly ellenérzéseket szülhet a lakókban, mivel a környéken az Egér út megépülése óta érzékelhetően megnőtt a levegő szennyezettsége és a forgalmi zajterhelés. A villamosközlekedés beindítása egyébként épp ezek csökkenését is eredményezné – állítja a polgármester-jelölt, aki szerint egy felelős városvezetőnek mernie kel vállalni a kezdetben népszerűtlenebb beruházások körültekintő kivitelezését, ha a lakosság életminőségének a javítása a cél.

[right][size=8]Forrás: index.hu[/size][/right]


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.