1-es villamos útvonala kibővül

Szeretnék további friss híreket kapni!

A villamoshálózat fejlesztéséhez uniós támogatást szeretne nyerni a főváros, ezt a kormány is támogatja: tavaly nyáron úgynevezett kiemelt nagyprojektté nyilvánította a beruházást. Akkor még azzal számoltak, hogy több mint 30 milliárd forintos támogatást kapnak Brüsszeltől, idén márciusban azonban úgy döntött a Fővárosi Közgyűlés, hogy átdolgozza a terveket, és ezért haladékot kér a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől a pályázat szerződéskötésére. A 3-as villamos meghosszabbítását elhalasztják, arról tovább egyeztetnek majd.

Mivel csökkenteni szeretnék a költségeket - így a fővárosnak is kisebb önrészt kellene biztosítania az uniós támogatás mellé -, egyelőre nem vásárolnak új villamoskocsikat sem az 1-es, sem a 3-as vonalra: ezzel több milliárd forintot lehet "megspórolni". Cserébe viszont nem csupán a Budafoki útig hosszabbítják meg az 1-es villamos vonalát.

A Budafoki útra tervezett ideiglenes végállomást már eddig is sokan bírálták. Egyrészt a kiépítés közel egymilliárd forintba került volna, ráadásul a környéken nincs jelentős tömegközlekedés, így tulajdonképpen a semmibe ért volna véget a pálya az ideiglenes végállomásnál. Ha azonban a Fehérvári útig vezetnék tovább, egy újabb ponton érne össze a budapesti kötöttpályás hálózat.


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.