Különleges tűzijáték Szent István ünnepén

Szeretnék további friss híreket kapni!

Az augusztus 20-i állami rendezvénysorozat biztonságban lezajlott, rendkívüli esemény a programokon nem történt - közölte a kormányszóvivő az operatív törzs összegzése alapján csütörtök éjjel.

Az állami ünnep rendezvényeinek biztonságáért felelős operatív törzs az egész napos ülésezés után befejezte munkáját. A részt vevő szervezetek tagjai, többi között a katasztrófavédelem, a rendőrség, a tűzoltóság, és a mentőszolgálat képviselői folyamatosan jelentettek a rendezvények helyszínein történtekről, a Miniszterelnöki Hivatalban pedig egy speciálisan ez alkalomból telepített meteorológiai munkaállomás is működött - mondta el Budai Bernadett.

Budai Bernadett szerint a programokon csaknem 115 ezren vettek részt, az ünnepi tűzijátékot pedig ugyanannyian követték nyomon a hidakon, a rakpartokon, a budai Várban, a Gellért-hegyen, mint tavaly, mintegy 1,4 millióan.

A Miniszterelnöki Hivatal által szervezett Szent István király udvara történelmi játszóházat mintegy 100 ezer érdeklődő látogatta meg.

Budai Bernadett emlékeztetett arra, hogy az idei tűzijáték igazi újdonsággal szolgált: a rakéták egy részét az Erzsébet híd és a Lánchíd között a Dunán hosszanti irányban kikötött vízi színpadrendszerről lőtték fel. Ehhez hasonlót eddig csak néhány európai helyszínen, például a velencei karneválon vagy a Genfi-tavon láthattak az emberek, de folyón eddig sehol a világon nem alkalmazták ezt a kilövési módszert .

Forrás: ujbuda.hu


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.