Tovább romlik az újbudai Feneketlen tó állapota

Szeretnék további friss híreket kapni!

Tovább romlik az újbudai Feneketlen tó állapota, mert a Fővárosi Önkormányzat mulasztása miatt a tó jogilag nem létezik, így megmenteni is nehéz - mondta Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A képviselő kiemelte: egy 2000-es kormányrendelet szerint a bányatavakkal érintett ingatlanok tulajdonosainak meg kell kérniük a bányatóra vonatkozó vízjogi üzemeltetési engedélyt az illetékes vízügyi felügyelettől. Hozzátette: a Fővárosi Önkormányzat, a Feneketlen tó tulajdonosa, az elmúlt nyolc évben elmulasztotta megkérni ezt az engedélyt, így a tó jogilag nem is létezik, csak egy "térképészeti fogalom".

A tó megmentésére irányuló törekvések emiatt pedig több hónapos késedelmet szenvednek - mondta.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly kora tavasszal egyméternyi víz tűnt el a tóból, ősszel pedig hab jelent meg a felszínén.

Rétvári Bence közölte: a Fővárosi Önkormányzatot az illetékes hatóság, a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség tájékoztatta az engedély megkérésének elmaradásáról.

Hangsúlyozta: addig, amíg a tóval nem volt semmiféle probléma, addig ez a jogsértő állapot nem okozott problémát, azonban mostanra pótolni kellene a hiányosságot, mert, mint a képviselő kiemelte, a vízmérő, víztisztító berendezések megépítéséhez szükség van rá.

Az ellenzéki képviselő elmondta azt is: a Fővárosi Önkormányzat csak 2009. szeptember 30-i határidővel vállalta a Feneketlen tó biológiai egyensúlyát vizsgáló berendezések telepítését.

Mint közölte, a kerületi önkormányzat által tavaly tavasszal ígért vízpótlás is elmaradt.


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.