Megnyugtató válasz a Jegyző Asszonytól

Szeretnék további friss híreket kapni!

Az Újbuda újságban megjelent hí­rrel kapcsolatban (amelyet az Újbuda Közösségi Portál-ra is beküldtem) az Önkormányzat jegyzője válaszolt. A válasz megnyugtató, íy nem kell attól tartani, hogy egyetlen helyre kell menjünk szavazni. A félreértés persze elkerülhető lett volna, ha az újságban két sorban leí­rták volna azt, amit most a lakossági bejelentésre megtettek. Mindenesetre örüljünk a kedvező fordulatnak.

Jegyző Asszony válasza:

Polgármester úrnak cí­mzett, és hozzám másolatban küldött elektronikus

levelére válaszolva az alábbi tájékoztatást adom.

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 10 § (2) bekezdése

előí­rja, hogy a helyi választási iroda vezetője kijelöli azt a

szavazókört, ahol azok a választópolgárok szavazhatnak, akiknek a

lakcí­me ugyan nem a kerületben van, de igazolással rendelkeznek. A

szavazóköri kijelöléséről szóló döntést a választás kitĹązését követő 5.

napig közzé kell tenni.

Fentiekből egyértelmĹąen kiderül, hogy az emlí­tett törvény előí­rásait

tartottam be. Ön tévesen értelmezte a hirdetményt, mivel nem a XI.

kerület összes választópolgára részére lett kijelölve a 19. számú

szavazókör, hanem az olyan nem kerületi állandó a lakóhellyel rendelkező

szavazók részére, akik március 9-én a kerületben tartózkodnak.

Tájékoztatásul közlöm, hogy a XI. kerületnek 122 szavazóköre van.

Remélem a félreértést sikerült tisztázni.

Tisztelettel:

dr. Filipsz Andrea

jegyző

[Beküldte sweszter]

Várjuk a TE véleményedet is a témával kapcsolatban!


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.