Lebontották a Skála áruházat

Szeretnék további friss híreket kapni!

Molnár Gyula polgármester hangsúlyozta, helyes és jó döntést hozott az ING, hogy belevágott ebbe a beruházásba. "Úgy gondolom, hogy valaminek a vége mindig egyben valami újnak a kezdete is. Elég csak arra gondolni, hogy az új városközpont jelentősen javí­tja majd a környező ingatlanok értékét is."

Elekes András, a beruházó cég vezetője röviden ismertette céljaikat, miszerint nem csupán egy kereskedelmi központ létrehozásán dolgoznak, hanem egy új, kerületi jelentőségĹą vonzásközpont megvalósí­tását tĹązték ki célul. Az új központ mindazt biztosí­tani fogja, amit a Skála is nyújtott három évtizeden át az itt élőknek, nevezetesen, hogy szí­vesen jártak ide az emberek és közösségi térként is funkcionált.

Komjáthy Ágnes, a Skála egykori háziasszonya is jelen volt az eseményen, és meghatottan emlékezett vissza arra az időre, amikor az egyetemről kikerülve az első munkahelye a Skála volt. Később, vevőszolgálati osztályvezetői munkaköre mellett őt választották a Skála háziasszonyának és reklámarcának is.

A köszöntők után daru segí­tségével emelték le az óriási S betĹąt, és aki kí­váncsi volt, még utoljára körülnézhetett az épületben. A bontás megkezdődött, ezután a régészeti feltárás következik, majd az épí­tkezés. A tervek szerint 2009-ben nyí­lik meg az új komplexum.

Forrás: Újbuda MÉDIA (2007. 08. 07.) www.ujbuda.hu

[Beküldte Admin (Petike)]


Miről olvasnál szívesen itt a portálon?

Kérjük írd meg nekünk.
*-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Név*:

E-mail cím*:

Üzenet (röviden, 1 mondatban)* :

A javaslatok a szerkesztőség e-mail címére érkeznek. Azt a honlapra nem tesszük ki. Köszönjük.