Hóemberépítő verseny Újbudán

Játékos hóemberépítő verseny indult még januárban. Junghausz Rajmund önkormányzati képviselő és az Őrmezői Közösségi Ház által közösen szervezett versenyre gyerekek és felnőttek alkotásait egyaránt várják a szervezők.

Bővebben

NYERJ vacsorát Valentin Napra

Az Újbuda Közösségi Portál és a Hadik Kávéház közös nyereményjátékot indít, ahol egy szerencsés pár (2 fő) egy kellemes estét tölthet el kettesben.

Bővebben

Már dolgozik a Budapest Airport a tervek átdolgozásán

Fokozatosan visszatért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az élet. A Budapest Airport a legnagyobb légitársasági partnerének elvesztését komoly kihívásnak nevezi, ezért már megkezdték az idei évi tervek átdolgozását. A Budapest Airport továbbra is a kelet-közép-európai régió legjobb repülőterévé akar válni.

Bővebben

Máté Péter emlékkoncert

Ha őszintén magunkba nézünk, mi, hétköznapi emberek is rengeteg élményt kaptunk, és kapunk még ma is tőle, amikor valamelyik lemezét hallgatjuk. Hiszen nincs olyan emberi érzés, amit Máté Péter fel ne dolgozott volna a dalaiban. Barátság, család, hazaszeretet, szabadság, boldogság, szerelem, szakítás, magány, fájdalom, halál. Ezek olyan érzések, melyek mindannyiunk életében jelen vannak, és földi létünk során legalább egyszer valamennyien átéljük ezeket. Ezért is érezhetjük azt, hogy jó ismerősei, barátai vagyunk Máté Péternek. Oly könnyű azonosulni dalai mondanivalójával, mintha belelátna az emberek szívébe. Talán ebben rejlik egyedülálló sikere, amely a mai napig töretlen.

Bővebben

Miért érdemes joghurtot fogyasztani?

A joghurt nem mai találmány,  már évezredekkel ezelőtt fogyasztották a Közel-Keleten. Ázsiában, Oroszországban és Kelet-Európában az étkezés szerves részét képezte. Az egészségre gyakorolt jótékony hatását azonban csak a 20. században fedezték fel. Az 1950-60-as években ugrásszerűen megnőtt a fogyasztása, ekkor terjedt el igazán ez a tejtermék. Nem is csoda, hiszen amellett, hogy egészséges az emberi szervezet számára, kiváló alapanyag különféle sütemények, torták és salátaöntetek elkészítéséhez.

Bővebben

Önkormányzati intézkedések a fagyveszély miatt

Újbuda Önkormányzata megtette a szükséges intézkedéseket a várható szélsőséges időjárás, fagyveszély miatt. Dr. Hoffmann Tamás polgármester és dr. Horti István jegyző nyomatékosan kérte, hogy a várható hó mennyisége, illetve a fagyások miatt Újbuda közterületein, forgalmasabb csomópontjain fokozottan gondoskodjon az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. a síkosságmentesítés biztosításáról.

Bővebben

A közös edzés boldogabbá tesz

Több boldogsághormon szabadul fel a közös edzés során, mintha ugyanazokat a feladatokat egyedül végezzük – állapították meg az Oxford Egyetem kutatói. A kutatók úgy vélik, a közös tevékenység a nagyobb mennyiségű boldogsághormon-kibocsátáson keresztül befolyásolja a közösségi összetartozás érzését is.

Aminosavak nélkül nincs élet

Az aminosavak a fehérje legkisebb építőkövei, a szervezet működéséhez nélkülözhetetlenek. A stressz, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás és a krónikus betegségek az aminosavak hiányához vezetnek a szervezetben, ami gyenge immunrendszert és kimerültséget eredményezhet. Egyes aminosavak elősegítik az izomnövekedést, a fogyást, befolyásolják a bőr és haj szerkezetét.

Bővebben

Hirdetés

Webgalamb E-Mail Marketing és Hírlevél Szoftver

HÍREK hírlevél + Játék

Név:*
E-mail cím:*
Nemed:* Férfi

Városrész:
Korod:*
Érdeklődésed: Sport
Természet
Kultúra
Zene
TV, Internet
Telefonszámod:

Szavazás

Hogy tetszik a honlap?

Eredmények

Loading ... Loading ...

PROGRAMAJÁNLÓ hírlevél

Név:*
E-mail cím:*
Korod:*
Nemed:* Férfi

Érdeklődésed: Sport
Természet
Kultúra
Zene
Ingyenes programok
Telefonszámod:

Archívum